Névtévely, névvesztő: az erdélyi magyar helynévkincs román kezelése

Ha mármost szemlét tartunk a magyar helynévkincs román átvétele és kezelése fölött, eleve szögezük le azt az egyszerű tényállást, hogy XI–XIII. századi forrásokból 511 erdélyi helységnév ismeretes; belőlük 3 román eredetű; 1400-ig 1757 településnévvel találkozunk; ebből 76 (4,3%) román eredetű  (Kniezsa, 1943. 158).

Emlékszünk még rá, mennyit vitatták a kétnyelvű falutáblákat, várostáblákat. Akadtak alkalmi "szakértők" (1999 októberében ugyanazok felcsaptak heraldikusnak), akik azon szóval akarták elintézni az ügyet, hogy a magyarok a Horthy-korszak településneveit akarják visszaállítani. Amennyire otromba, annyira valótlan volt minden állításuk. Megjegyezhető viszont, hogy egyik józanabb hang (ki tudja, hányadik vitamenetben) megjegyezte azt, amit eleve mondania kellett volta, ti. hogy a románok által használt helynevek valami 80%-a magyar eredetű ... Valahol etájt az igazság. Csakhogy ...

Az önkény beavatkozása elsősorban az erdélyi helynévkincs jellegét igyekezett megmásítani: olyan "rendszert" kialakítani, amely gyökeresen eltér a hagyományostól illetőleg más nyelvi-névadási módhoz és szokáshoz "hasonul".

Az amolyan közönséges eljárás, amely Magyarlapád históriai állását 'Újlapád'-ra, Magyardellőét pedig 'Újdellő'-re módosítja, eléggé beszédes. Az viszont kevésbé vált ismeretessé vagy tűnt fel, hogy néhány másodlagos település nevét teszi meg elsőnek – mondhatni egyszerű nyelvi hamisítással: ennek adja az alapnevet, a korai első pedig másodlagosra mutató névalakot kap: Magyargyerőmonostor: Mănăştur > Mănăstireni. (A teljesen összeépült két falut a hivatalosság újabban a magyarnak adott névvel egyetlenül nevezi.)

Ragozhatjuk tovább is a kérdést: Természetes, hogy nyelvünket nemigen ismerő utasnak saját nyelvén nevezzük meg a következő megállót ... Ezt senki nem kifogásolhatja. Azt viszont már bárki zokon vehette, hogy a vasúti jegypénztár fiatalasszonyának, aki jól tudott magyarul, a hatalom parancsára a székely atyafi kénytelen volt így mondani: „Kérek egy másodosztályú jegyet Sánta Maria de Jósba ...“ – holott a pénztáros azt is megértette volna: ... Alsóboldogfalváig.

Itt lépünk be aztán a képtelenségek világába. Amikor egyik erdélyi újságíró – valamikor 1930 után –  kifigurázta a „Sánta Máriát“, a hatalom úgy döntött és rendelkezett: a pénztáros csak annak adjon jegyet, aki a kérést is azon a nyelven mondja. Mindenesetre: a dolog odáig fajult, hogy újságban nem lehetett idézni: „Maros vize folyik csendesen ...“ – hanem csak „Murăş vize ...“ (Akkor még a régi „Murăş“ járta, aztán az is „Mureş“ lett.) Hanem az újdondászok sem voltak restek, s csakhamar ílyen cím alatt élcelődtek a hatalommal: „Nincsen rózsa Teiuş nélkül!“ (Ahol a Teiuş < Tövis városka.) A dolgot általános visszavágás zárta le: még Erdély nevét sem lehetett többé így írni. Lásd Erdélyi Helikon > Helikon; Erdély folyóirat > Transilvania, 1936; Szabó T. Attila: A transylván magyar társadalomkutatás. Hitel, 1938. 3. 1   22., ETF 97. Cluj 1938. 

A szakmányban módosított nevek között a kirívó keresettség mellett van néhány mulatságos is: Oroszhegy (Uh) bányahelységre mutató tudákos nevet: Rusomontan – 'Oroszbánya' – kapott,  majd egyazon önkény pusztán 'Hegy'-re: Dealul > Dealu változtatta; Felső-Tisza melléki falu 'Tiszatorok' nevet is viselt (míg bizonyára észbe nem kaptak a keresztelősök). A sort folytatni lehet ...

Akad azonban 'Kukutyin' is (Cucuteni < Serling), a mindenáron nacionalizálni akarók nem is hederítvén arra, hogy a "Kukutyin" milyen felhangokkal él (néhol ugyanis oda járnak "zabot hegyezni", másutt "jeget aszalni").

Használatosak  olyan új nevek, amelyek egyszerűen sajtóhiba miatt alakultak; Coriolan Suciu is utal pl. a Cepan > Cepari ilyen létrejöttére. De hát sebaj! Egy kis hiba, s máris kifordult eredeti valójából. Feltételezni lehet egyébként azt is, hogy két aranyosszéki falu keresztelését összezavarták valahol: Kövend helyett Csegez kapta a Pietroasa kitalált nevet.

A nacionalizáló játékok azonban imitt-amott visszaütöttek. Derűt keltő példa erre Maroscsúcs: használatos román neve bizonyos ideig Ciuci volt; buzgalomból – mint másutt is – hozzátoldották a "jellegzetesen" román  -u-t (-u final): > Ciuciu! (A román nyelv szótáraiból hiányzó közhasználatú illetlenség: „Mondjam is, vagy csak mutassam?“) Miután rádöbbentek botorságukra, újrakeresztelték 1964: Stîna de Mureş. (Itt megjegyezhetjük, hogy C. Suciu történeti helynévszótára (I-II. 1967-1968) elég ritkán adja meg az ilyen és hasonló keresztelések évét; többnyire csak a szócikk címéből lehet látni, hogy a helységnek milyen korábbi nevei voltak. Nem tulajdonítanám a szorgos munkásnak e hiányosságot; inkább a hatalom és cenzúrája szólhatott belé a dologba; így válik érthetővé, például, hogy az I. G. Duca egykori keresztelések teljesen hiányoznak még a szócikek címéből is; holott nemcsak a Gyalui-havasok egyik falujának s másoknak, hanem még székely kisvárosnak is ezt a nevet adták ...)

*

Kolozs vármegye nyugati határa közelében van Malomszeg falu; nevének első román előfordulás 1850: Moloszig (Su 1: 103); 1861: Malomszeg, Moloszig (Erdély Nfjs, 13), 1909/19: Molosig, Malomszeg (117), 1921:, (147). Akik kifogásolták az ilyenszerű névalakulást és névhasználotot, esetleg egyenesen azt mondták: az idegen ajkon eltorzult a magyar falunév, eszükbe juthatott volna (ha tanítójukkal eljutottak idáig a működő nyelv törvényeivel), hogy az általános nyelvszokás – kiejtéskönnyítés – nem válogat tulajdonnév és közszó között, hanem egyaránt érvényt szerez magának. Avagy valaki zokon vette, hogy a mesterségből meşteşug lett?

No de sebaj! A csúfondáros magyarok eszén úgy jártak túl, hogy a sok falut – ugyebár malac nélkül! – egyre-másra átkeresztelték, fittyet hányva múltnak és szomszédságnak; így lett egyik napról a másikra  Brăişor. – Ne keresd a malmot benne, mert a keresztelősök szántszándékkal feledtetni akarták azt. – NB! Nekik is "torz" valaminek rémlettek az ilyenszerű településnevek, a magyar névalakulatok pedig éppenséggel barbár neveknek. Így kerítettek rá sort csakhamar, miután „kézhez vettek minket“ (Tamási), hogy alapjaiból kiforgassák az erdélyi helynévanyagot, megrontsanak minden névadási szokáshagyományt és általánosan bevett szabályt: „Egy név egy falu“ – s tucatszám ragaszgattak falvakra rájuk illetlen és – a szó eredeti ám mai értelmében is – idétlen nevet:

Idétlen azaz időtelen és semmitmondó is minden Dumbrava (Gyerővásárhely!) és minden Văleni (Magyarvalkó). Oh, dehogyis semmitmondó: kiáltva kiáltja, hogy mindenhez, ami a táj, a vidék ódonságát, történeti tényeit és személyiségeinek emlékét őrizte, valójában nincsen semmi közük, tehát nyugodtan kitörülhetik a közemlékezetből. Mert ezt akarták már az 1920-as évek elejétől imitt-amott, majd végétől kezdve ezt akarják mindmáig s végtelenül. 

Összevetéshez néhány példa a féltucatnévadásból:

• Aluniş ~ Alunişu: 1. Cserealja (Ar); 2. Kecsed (BSz/SzD; Chiced > A); 3. Magyaró (To/MT); 4. Magyarókereke (Ko; Muerău > A); 5. Szamosszéplak (KSz/Szi; Săplac > A); 6. Székelymagyaros (Uh; Măgheruş > A).
• Băiţa: 1. Boica (Za/Hu); 2. Kérő (BSz/SzD; Chireu > B); 3. Láposbánya (Sza); 4. Mezőbanyica (Ko); 5. Mosóbánya (KSz/Szi) 5. Rézbánya (Bi).

A magyar névrendszerhez szokott ember számára ez a szellemtelen, tucatnévadási eljárásmód annál is inkább elfogadhatatlan, mivelhogy pontosan e semmitmondó névtévelybe és névvesztőbe akarja bekényszeríteni a mi falvainkat is. A szándék ordítóan kirívó kiváltképpen akkor, ha ezeréves falu nevét – mert az nem "torzult" annyira, hogy könnyen kiejthető, mi több: érthető legyen – háromtucatos névvel nacionalizálják, s ráadásul: Satu Nou-nak minősítik. Erre mondja a jámbor utas, aki a falutáblára néz: „Hát ez már felháborító! Ez nekik új falu?“  Hogyne! Úgyannyira új, hogy készek akármikor még újabb névre keresztelni. Nekik mindegy, mire. Őszintén szólva: nekem is; a Poiana ugyanolyan felháborító lenne számomra Gyerővásárhely neveként, mint amilyen a Dumbrava és amilyen Magyarvalkóra a Văleni. Mind hamisít, s roppant nevetségesen – ismétlem –  szellemtelen. (Annál sajnálatosabb eset, hogy a História szerkesztősége 1996-ban helyet adott a Magyar Nagylexikon helynévhasználata elleni oktalan támadásnak.)

Ez a "Satu Nou" így alakult: Régeny 1177-i határjárásában szomszédosként szerepel Olivér. 1213-ban Olivér fia Quid perli bátyját Nyűved birtok miatt. E Kügyről kaphatta nevét a falu. 1332: Kyud = egyházas hely magyar lakossággal; 1808: Kugy aliis Kügy h.; 1944: Kügypuszta (Bihar-É), Nyűved tartozéka (Gy 1: 638). – Su 1: 144. Chiughiu alatt 1213-tól 1828-ig adatolja. Címében mint korábbi román név: Chiugi. u. Kügy, Kügypuszta, cătun al satului Niuved.  Aztán jöttek a nagy anabaptisták 1964-ben: Satu Nou ... Olyan hatalmi központ, amelynek "ősi" falvairól 1400 előttről alig-alig vannak ősrögös adatok, milyen erkölcsi alapon csúfol X–XI. századi települést "Újfalu"-nak? (Ezt és mást.) Igen, bízvást állíthatjuk, hogy e személynevet viselő falu ilyen régi lehet, s ha történetesen a testvéri perlekedés nem termel iratot, és így majd csak sokkal később tűnik fel, valamely összeírásban, akkor is régibb, nevének jellege szerint, mint az anabaptisták háromezer ófaluja.

Csak azt tudják hajtogatni, hogy a magyarok a Horthy-korszak neveit akarják visszaállítani. Azt már huszmilliójukból húsz sem tudja, hogy Marosvásárhely Bethlen Gábor fejedelemtől kapta ezt a nevet, 1616-ban, azaz háromszáznégy  esztendővel a Horthy-korszak kezdete előtt. De vajon elfogadnák-e a város azelőtti nevét? Hiszen az Székelyvásárhely volt; s gyaníthatjuk: ez még nagyobb műfelháborodást váltott volna ki a várostáblameszelők soraiban. Különben is a csusztatást már egyszer elvégezték: Marosvásárhely korábbi nevét Kézdivásárhelynek adták – Târgu Secuiesc –, s az elorzást szláv eredetű  névformával – Târgu Mureş – teljesítették ki. 

*

A hamisítások sorozatából lássuk például a következőt:

Harta judeţului Cluj, 1936/9 (1936. évi adatokkal jelent meg 1939-ben; ezért: 1936/9), ahol Vista határán a Nádas völgye (a folyó neve itt 1304-ben: fl. Nadas) V[alea]. Darba, odébb a Sárd-pataka (ez Vista határán ömlik a Nádasba) kapta a Nădaşul nevet, feltehetően azért, mert a beömléséhez legközelebbi falu (Magyarnádas) akkorra már majdnem teljesen románná vált. Ha kissé dél felé fordítjuk tekintetünket, elégedetten mondhatjuk: Szucság határában a Bátori-hegy még D. Batori 653 m. De vegyük kézbe a műszakilag dicséretes autóatlaszt: România Atlas rutier [1981], s 22 B szelvényén már ezt találjuk: Dl. Suceagului 637 m; vajon ennyire lekopott a Nádasmente legmagasabb hegye, a kövecses Tekintő (ez vistai neve) 55 év alatt? 1942-ben Gyalai tekintő (Báthori-h.) néven még 652,1 m volt. Vista határának legmagasabb pontja bizonyára évszázadok óta Ölves; ennek 1936/9-ben nincs "hivatalos" neve, de 639 m; 1942-ben Ölyves néven még 637,8 m; 1981-re Viştea nevet kap és 601 m-re zsugorodik.  (Az időnkénti pontosítások mellett az is számításba jöhet, hogy más-más volt a tengerszint-viszonyítás.)

A névjáték különös leleményeit azonban nem dombvidékeken csodálhatja az érdeklődő, hanem havasalji és havasi tájakon. A magyarok annyit mondogatták, hogy  magasabb helyeken csak román pásztorszállások alakultak, hogy immár megosztották velünk a helyet, sőt helyet cseréltek: a nagyobb vizek forrásvidékét imitt-amott magyar nevekkel látták el, alább pedig, mivelhogy újabban lejöttek – leözönlöttek – a havasokból a vizek alsó folyása mellékére {mellékág > r. meleaguri: 'táj, tájék, vidék' – az 1970-es évektől különösen felkapott volt s amolyan költői szónak számított Tuggyukmiki gyarló köszöntéseiben) – nos: azt a folyószakaszt már ősrögös nyelvre  keresztelték 1981-ig. Az említett autóatlasz 21 B szelvényéről  elveszett a Székelyjó – a Sebes "egykor" bal oldali mellékvize (a falu még helyén van) – s helyette a Henţ víznevet találjuk. De vele elveszett maga a Sebes  is, holott Sebesvár attól lett Sebes-, hogy a folyó Körösbe ömlése fölött épült, sőt a Körös is attól lett Sebes-, hogy a Sebessel egyesült Sebesvár alatt  {NB! Forráshelyétől, Körösfőtől Sebesvárig ez a neve; lásd 1942. évi tk: Bánffyhunyad alatt: Körös.  Csak a Sebes beömlésétől – Sebesvár alatt ÉNy-ra – Sebes-Körös (Uo., Kissebesnél). Ikernévvel van itt dolgunk, s nem lehet henye módon a két ismertebb Körös: Fehér-Körös és Fekete-Körös jelzői előtagjához hasonlót látni a Sebes- elemben, merthogy ez úgymond „sebesen folyik“. Oktalan újságíró SzTA szájába adta! Önkéntelenül folytatni kell az ilyen megjegyzést: a hasonló ikernévre: Vág-Duna ugyanolyan oktondian mondhatta volna ugyanaz, hogy hát azért, mert ott a Duna nagyon „vág“!} No de – visszatérve a Sebeshez – ne gondoljuk magunkat teljesen vesztesnek: nekünk is jutott valami: kis bal oldali mellékág – Sebeş – Székelyjó falutól messze DNy-ra, ama völgy legfelső szakaszában, amely az ide költöztetett Sebes torkolatától lefelé:  Valea Drăaganului. A Henţ víznévvel helyettesített Sebesről 1965 táján még tudtak. Coriolan Suciu (1895–1967) sokszor idézett helységnév-szótárában ezt írja Sebesvár még látható romjairól: „Ruinele cetăţii se văd şi astăzi pe un deal lîngă satul Bologa, la confluenţa rîului Sebeş cu Crişul Repede ...“ (Su 2: 401) – tehát valamikor 1967 után orozták el e folyóvizünket.

 Ha valaki feltenné a kérdést: „De hát lehet-é folyóvizet elorozni? S ha igen, minek jó mindez?“ – könnyen válaszolhatunk rá: Lehet, mert a természetjárókban is tudatosítani kell, hogy őseik már a múltban is az alsófolyás mellékén  laktak, s fent csak valami jövevények kószáltak, így hagyták itt emléküket.

Valamikor 1985 táján – fentieket ecsetelve – gyergyói erdészek valósággal megbotránkozva mondták, hogy kevéssel azelőtt az erdészeti hivatal földmérői és térképészei járták a havasokat, hegyeket, s amúgy filhallás után keresztelve: szakmailag meghamisították az erdők jellegét, mert a magyar szót megmásították s belőle immár másfajta fák nőttek a hegyeken ... pl. Cseres > Cireş ... ('Cseresznye') mármint akkoriban "alkotott" térképeik szerint. Így válik az önkényes keresztelés néhol szakmai hamisítássá és képtelenséggé.